Olcsó kínai napelemek áraszthatják el Európát

Az Európai Bizottság puhított a kínai napelemekre kivetett dömpingvám ügyében kidolgozott javaslatán, miután az EU-tagországok zöme az alacsonyabb importárak mellett állást foglalva ellenezte az eredeti indítványt. Az új javaslat értelmében a korábban javasolt további két év helyett csak másfél évvel terjesztenék ki a dömpingvám hatályát. Európa ebben a kérdésben is megosztott: míg az országok szívesen részesülnének az olcsó kínai import okozta árcsökkenés jótékony hatásaiban, a gyártók zöme az iparágért és a munkahelyekért aggódik.

 Az EU kereskedelmi politikáját felügyel? Európai Bizottság a korábban javasolt 24 hónap helyett 18 hónapra rövidítené a kínai napelem importra kivetett vámok kivezetési id?szakát, vagyis az eredeti tervekhez képest fél évvel korábban sz?nhet meg az els?sorban az európai feldolgozóipart és munkahelyeket védeni hivatott korlátozás – derül ki egy, a Reuters által ismertetett dokumentumból. A dokumentumban a Bizottság azt is egyértelm?síti: az id?szak lejáratával az illetékeket végleg megszüntetné.

A téma már szerdán napirendre kerülhet egy forrás szerint, aki azt is elmondta, a korábbiaknál jóval nyitottabb, számos opciót tartalmazó, de speciális ajánlásoktól mentes dokumentum jöhet létre.

Az Európai Unió és Kína között 2013-ban csaknem kereskedelmi háború robbant ki, miután az EU nehezményezte, hogy a kínai napelem export?rök nagy mennyiség?, olcsó áruval árasztják el piacait. A kereskedelmi háborút elkerülend?, a két fél megállapodott arról, hogy a kínai export?rök egy korlátozott mennyiséget vámmentesen vihetnek be az uniós piacra 0,56 euró/watt minimum áron, ugyanakkor az ezen kívüli mennyiségre 11,5 százalékos szubvencióellenes illetéket, és akár 64,9 százalékos dömpingellenes illetéket vetettek ki.

Az uniós tagországok többsége azonban januárban ellenvéleményét fejtette ki a Bizottság eredeti tervével szemben, amely további két évre kiterjesztette volna a dömpingellenes vámot, ami a Bizottságot állaspontja puhítására késztette. Noha az uniós országok kormányai támogatták a szubvencióellenes vám kétéves kiterjesztését, az új javaslat keretében ezek is csak további 18 hónapig lesznek majd érvényben. A Bizottság a minimum árat 0,46 euró/watt szintre csökkentette volna az eredeti javaslatában, az új el?terjesztés szerint ez egyenletesen mérsékl?dhet a jöv?ben.

A Bizottságnak már csak azért sincs egyszer? dolga, mert az Unió feldolgozóipari érdekeit, illetve az olcsó import jótékony hatásait egyaránt figyelembe kell vennie; ahogyan, a protekcioninizmus elleni küzdelemben lehetséges szövetségesének tartott Peking álláspontját sem negligálhatja. Az érdekek közötti egyensúlyozást az is nehezíti, hogy az európai országok és gyártók korántsem képviselnek egységes véleményt a kérdésben.

Az illetékek kivezetésének hatására az aggályok szerint nagy valószín?séggel megugorhat az európai piacokra jutó olcsó kínai import napelemek mennyisége, egyúttal európai munkahelyek megsz?nését okozhatja. Amennyiben az Európai Bizottság saját álláspontját felülírva meghajol Kína el?tt, az veszélyes precedenst teremthet más iparágak számára is – fogalmazott Luc Triangle, az industriAll Europe kereskedelmi szövetség f?titkára. Az európai napelemgyártókat tömörít? EU ProSun szerint a dömpingellenes intézkedések id?t és lehet?séget adtak az iparágnak Európában, hogy új beruházásokat eszközölve talpra álljon, ezért az illeték kiterjesztésének megrövidítését elítéli. Álláspontjuk szerint mindez világos jelzés Kína számára, hogy másfél év múlva “átveheti a piacot”. A vámokat ellenz? európai iparági szerepl?ket tömörít? SolarPower Europe szerint ugyanakkor a szerepl?k nagy többsége felszámolná a korlátozásokat, mert ezek szerinte meggátolják az európai napelem iparág fejl?dését.

Forrás: portfolio.hu